Hatalmas érdeklődés kísérte az „Ez az a nap” című zenés találkozót június első szombatján, amelynek a DVTK stadion adott otthont. Az esemény egy felekezetközi rendezvény, ami azt jelenti, hogy nem bizonyos egyházak, vagy felekezetek szervezik, hanem azok, akik magukat keresztényeknek, Krisztus-követőknek tartják.
A Debrecen – Kossuth utcai Református gyülekezet idén első alkalommal meghirdetett Templomtér programsorozata sikeresnek bizonyult. A Verestemplom új szerepben, rendezvényhelyszínként mutatkozott be: zenés, beszélgetésekre, kulturális estekre várták a közönséget, a szakrális tér egyedi adottságait kihasználva.
Az új közösségi színtér lehetőséget teremt arra, hogy az intézmény dolgozói és hallgatói beszélgethessenek például katolikus papokkal már a jövő héttől, de akár bibliaórákon is részt vehetnek szeptembertől.
Ismét elérhető a Vokskabin, ahol 36 kérdés segítségével bárki tesztelheti, hogy az EP választáson induló pártok közül melyik programja áll hozzá a legközelebb. A Vokskabin egy pártfüggetlen kezdeményezés, amelyet 2014-ben az Andrássy Egyetem indított el, a kérdések kialakításában az egyetem hallgatói is részt vesznek.
A 35 férőhelyes korszerű, modern kialakítású bölcsödébe 23-an iratkoztak be eddig. Az intézményben 7 kisgyermeknevelő és három dajka látja el a feladatokat. Az épület saját tálalókonyhával, 4 csoportszobával és a hozzájuk tartozó öltözővel, mosdóval és egy jól felszerelt udvarral rendelkezik.
Nyolc évvel ezelőtt, 2016. szeptemberében iktatták be Szvoren Attilát és feleségét lelkipásztori tisztségükbe. Tiszavasváriban és Szorgalmatoson szolgálnak új utakat keresve a nagy előd, Katona Béla után. Azóta egyházi fenntartásba került a szorgalmatosi általános iskola és megújult a presbitérium tagsága is. A konfirmáció lezártával lassan a nyár programjaira tekintenek és felújítási/állagmegóvási munkálatokat is terveznek.
Ismét megrendezi hagyományos Öregdiák Találkozóját a Debreceni Református Kollégium Baráti Köre. Már a 70-es/80-as években létezett ez a közösség, majd a rendszerváltás után lett hivatalos egyesület, és jövőre lesz negyed százada, hogy évente ilyen széles körben, több száz tagot összehívva találkoznak.
Isten vezérlő szent lelke ma is kész a kiáradásra. Folyamatos adásban van és üzenete mindenkihez elér. Ha nem érezzük ezt a fuvallatot a mindennapok viharaiban, akkor az nem a küldő, hanem a befogadó „üzemzavara”. Így fogalmazta meg üzenetét Fekte Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Pünkösdre, a Szentlélek kitöltetésének és a keresztény egyház születésének ünnepére.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa idén nyáron is megrendezi nagy múltú Ökumenikus lelkészi és munkatársi missziói konferenciáját. A MEÖT Missziói és Evangelizációs Bizottsága június 24-e és 28-a között várja Révfülöpre, a különböző keresztény felkezetekből, az ország minden részéből érkező lelkészeket és segítőiket.