Megjelent az Európa Rádió új, telefonos alkalmazása, ami a Tiszáninneni és a Tiszántúli Egyházkerület gondozásában készült el. A telefonos applikáció Android és IOS rendszeren is fut és bárki számára ingyen letölthető.
A Református Tiszántúl a Tiszántúli Református Egyházkerület negyedévente megjelenő, saját kiadású lapja, amelynek most jelent meg az idei 3. száma. Ezúttal a megújulás, a cikkek központi témája. A reformáció hónapjában különösen aktuális ez, és nem csak egyházi szinten, a gyülekezetekben, hanem az egyén életében. Emellett a „lelkészhivatás éve” továbbra is fókuszban áll, és az olvasók megismerhetnek közelebbről egy egyházmegyét.
Kétnapos rendezvénnyel ünnepelte meg a Nyilas Misi Ház a húsz évvel ezelőtti alapítást. Az ünnepi Istentiszteleten Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét, köszöntőt mondott Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.
Akár egy Oscar-gálán is lehettünk volna, olyan ováció fogadta Karikó Katalint, amikor megérkezett a Szegedi Tudományegyetemre, ahová annak kapcsán hívták meg, hogy október másodikán kiderült, ő és Drew Weissman kapták a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat megosztva azokért a biokémiai felfedezésekért, amelyek lehetővé tették egy hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését a COVID-19 ellen.
Október a látás hónapja. A Magyar Látszerész Szövetség kezdeményezésének köszönhetően, októberben díjmentesen végzik a látás- és szemüvegellenőrzést a kampányban részt vevő optikák.
Elkezdődött a 2023-2024-es tanév fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolában és Óvodában is A hitéletre való nevelés mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a tehetséges tanulók támogatására, óvodában pedig igyekeznek felkészíteni a kisgyermekeket az iskolai életmódra. Az egyházi intézmény oktatási és nevelési munkájáról, feladatáról Szarkáné Balogh Katalin igazgatónő nyilatkozott az Európa Rádiónak.
Szegeden áll az ország egyik legidősebb és legszebb víztornya, az Öreg Hölgy
A megyeszékhely vízművének ékköve ipartörténeti, művészettörténeti és tudományos szempontból is egyedülálló építmény hazánkban. A 46 méteres vasbeton tornyot a Szent István tér mértani középpontjába építették. Jövőre lesz 120 éves.
A Tiszántúli Református Egyházkerület munkatársai komplex turisztikai koncepción dolgoznak. A tervezet elsődleges célja a tavaly lezárult „Orando et Laborando - Imádkozva és dolgozva” című pályázati projektben érintett 6 templom népszerűsítése.
Ettől a tanévtől új spirituálisa, lelki vezetője van a Szenci Molnár Albert Református Felsőoktatási Diákotthonnak. A hiánypótló intézményt több évtizedes tervezgetés után 2022 szeptemberétől indította el Debrecenben a Nagyerdőn, egy volt hotel épületében az alapító, fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület.
A használatba vételi engedély megérkezése után a diákok is birtokba vehetik a létesítményt, melyben egyszerre két osztály tornázhat, de lehetőség lesz különböző sportprogramok, edzések megtartására is.