150 évvel ezelőtt helyezték el a nyíregyházi református templom alapkövét és 140 éve, hogy szentelték fel azt. A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség ebből az alkalomból egy egész vasárnapot arra szánt, hogy emlékezzen. A szokásos rend szerint kezdődő Istentiszteleteken felelevenítették a templom építésével kapcsolatos emlékeket, valamint koszorúztak is.
. A tanévzáró istentiszteletet és akadémiai közgyűlést a református templomban tartották meg. Az eseményen Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
Nyolc évig szolgált a Nyírségi Egyházmegyéhez tartozó encsencsi református egyházközségben Fekete Lajos Péter, aki most családjával Vámospércsre költözött, ott folytatja lelkészi hivatásának gyakorlását. Ennek apropóján kérdeztük Dr. Gaál Sándort a Nyírségi Egyházmegye esperesét a lelkészválasztásról, a lelkészi állások betöltésének módjáról.
Szinte minden előző évi mutatóját felülmúlta a most záródó tanévben a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona. A tanév lezárult, a beiratkozás során minden meghirdetett osztály maximális létszámmal indul szeptembertől és a nyár sem lesz unalmas. Mindezekről Nagy-Baló Csaba, a gimnázium igazgatója beszélt rádiónknak.
A Nagytemplomban július 1-én 10 órától istentisztelettel kezdődik az Ünnepi tanévzáró közgyűlés, itt vehetik át diplomáikat, okleveleiket a végzett hallgatók, illetve több díjat is átadnak. Az elmúlt időszak az intézményt is komoly kihívások elé állította. Részben az üzemeltetés költségeinek ugrásszerű drágulása okozott nehézséget, másrészt a felsőoktatási szabályozások változásainak is meg kellett felelni. Ugyanakkor folytatták a szakmai építkezést.
A Hortobágyi Lovasnapok immár 55. alkalommal gyűjti egybe a lovas kultúra, lovas sport minden ágának képviselőit és kedvelőit. Ma már nemzetközi kitekintésű az esemény, melyre 15-20 ezer látogatót várnak július 14-e és 16-a között. Ebben az évben kiemelten foglalkoznak a gyerekekkel, de a több mint 300 éves Mátai Ménes és az évezredes pásztor hagyományok is fontos szerepet kapnak. Emellett a Nemzeti Vágta helyi fordulója is része lesz a programnak, melyen több száz lovas mellett például 150 néptáncos is fellép.
Rajzpályázatot hirdetett az Országos Református Cigánymisszió
Az Országos Református Cigánymisszió a lelkipásztori hivatás évéhez kapcsolódóan rajzpályázatot hirdetett „Az én lelkipásztorom”- címmel. A feladat, hogy úgy jelenítsék meg a lelkészüket, ahogyan ők látják. A rajzokat két korcsoportban lehet beküldeni augusztus 10-ig és augusztus 24-én már át is vehetik elismeréseiket a díjazottak. Ignácz Andrea szociológust, a Cigánymisszió munkatársát, a HEKS által támogatott gyülekezeti programok koordinátorát hallják.
A Lencztelep Debrecen fejlődő városrésze, ahová az utóbbi években sok fiatal család költözött. Ez meghatározza a helyi református gyülekezet életét, működését. A nyarat úgy tervezik, hogy az óvodások, iskolások számára egyaránt legyen élmény július hónap folyamán egy tábor keretében. A családokat augusztusban a Mályi-tó partjára várják néhány napra.
Az elmúlt időszakban a Tiszántúl több református gyülekezete alakított ki olyan látogatóközpontot, amelyben fogadni tudják a hozzájuk érkező turistákat. Most avatták fel Csengersimán és Nyírbátorban a korszerűsített, illetve az újonnan létrehozott szálláshelyeket. Ezek az egyházkerületben működő kerékpáros túraútvonal fontos állomásai lesznek, ezért is támogatta a fejlesztéseket az Aktív Magyarországért program.