A „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány őszi szakasza szeptemberben elindult
A 2018 óta futó akciót a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdette meg. A szervezők az idei második kampányszakaszban, szeptember 24-e és november 22-e között várják a használt készülékeket.

2001-ben még 7,5 millióan, míg 2011-ben 5,3 millióan vallották magukat kereszténynek Magyarországon
Nem vár radikális csökkenést a magukat reformátusnak vallók számában Csanády Márton vallásszocilógus, és azt mondja, szerinte a teljes népesség számában a magukat kereszténynek vallók száma sem valószínű, hogy 50 százalék alá esne majd az idei népszámláláson.

A Magyar Református Szeretetszolgálat új, országos adománygyűjtést hirdetett
A Magyar Református Szeretetszolgálathoz sokkal nagyobb számban fordultak segítségért az utóbbi hetekben mint korábban. Az energiaárak drasztikus növekedése és az infláció miatt egyre több családnak, idős embernek kell szembenéznie szinte megoldhatatlan anyagi kihívásokkal. Ezért az MRSZ új, országos adománygyűjtést hirdetett.

Dolgozóik a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban folytatják majd a munkát, megváltozott nyitva tartás mellett
Városvédelmi intézkedésekről döntött múlt héten Miskolc vezetése. Felkérték az önkormányzati intézmények vezetőit, hogy mérjék fel, hogyan tudnának spórolni, és tegyenek javaslatot olyan intézkedésekre, amelyekkel a lehető legtöbb munkahelyet megvédve, és megőrizve a város működőképességét, megóvva a lakosság által elvárható alapvető szolgáltatások biztonságát, megtakarítások érhetők el.

A rendszerváltással nyílt meg az út, hogy a betegágy melletti történelmi gyökerű szolgálatot szervezett formába öntsék
A kerek évforduló tiszteletére október 5-én, szerdán délután jubileumi ünnepséget rendeztek a Magyarországi Református Egyház Zsinatának fővárosi székházában. Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke nyitó áhítata után Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke mondott köszöntőt és több előadás is elhangzott. Köztük az elmúlt 30 évről számolt be Gál Judit, a Református Kórházlelkészi Szolgálat vezető lelkipásztora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusának kórházlelkésze.

Kötelező a részvétel
Október elsején elstartolt a Magyarország teljes lakosságát érintő népszámlálás, amely november 28-ig tart

A protestánsok október 31-én emlékeznek meg arról, hogy 1517-ben Luther Márton kitűzte 95 tételét Wittenbergben, elindult az egyház megújulása, ezzel kezdődött a reformáció
Lélekben is el kell jutnunk a megújulásig, ehhez fontos az elcsendesedés a mai viharos időkben. Erről beszélt a 46. zsoltár soraiból merítve gondolatait Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Az intézmény 2013-ban nyitotta meg kapuit, ekkor 22 gyermeket fogadtak egy kis, korszerűtlen épületben
Az ott élő és a debreceni családok részéről is óriási igény volt az óvodára, így 302 millió forint pályázati forrásból elkészült az új 650 négyzetméteres létesítmény, amely a mai kor igényeinek megfelelően, két 70 négyzetméteres csoportszobával, tornateremmel, a munkatársakat segítő helyiségekkel, új, korszerű játékokkal rendelkezik. Az 55 férőhelyes intézménybe jelenleg 53 gyerek jár. Az új épület sok lehetőséget kínál a legkisebbek számára.

A közterületen található fák adataira, állapotára kíváncsiak
Nyíregyháza közterületein 100-150 fafajta található és jellemzően 20-25 fajból van a legtöbb. De ha ennél több és pontosabb információra lenne szükségünk, akkor egyelőre nem találunk erre vonatkozó kimutatást – állítja a Zöld Akciócsoport. Ezért határozták el, hogy önkéntesek segítségével felmérik Nyíregyháza faállományát – amelynek várhatóan többszörös haszna lesz a fákra és ránk nézve is. Dr. Szigetvári Csaba szakmai koordinátort kérdeztük a részletekről.

Jövőre 10-12 százalékos minimálbéremeléssel, míg a bruttó keresetek 13 százalék körüli emelkedésével számol a Gazdaságkutató Intézet
Az infláció közben átlépheti a 20 százalékot is, és még jövő év végén is 10 százalékos mértékkel számol a GKI. Eközben a lakosság egyre kevésbé fog és tud majd fogyasztani, ráadásul jövőre recesszió várható hazánkban. Vendégünk Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese, aki nem csak elemez, el is magyarázza a szakkifejezéseket, folyamatokat.




Alt
Alt
Alt
KREWEB
Alt
Alt
Alt
Alt