Advent a várakozás ideje. A Szatmári Református Egyházmegyében lévő Fehérgyarmaton pont erre készülnek az egyházközség tagjai, hiszen a szatmári város reformátusai már lelkesen készülődnek az ünnep fényében arra, hogy az advent hetein keresztül eljussanak Karácsony ünnepéig a közösség alkalmain keresztül.
Isztambulban és Bécsben is kerülhetnek elő olyan ma még ismeretlen történelmi források, amelyek a reformáció magyarországi terjedését, körülményeit, érdekes részleteit tárhatják elénk.
Debrecen adventi hangulatához és programjaihoz szervesen hozzá tartozik a református Nagytemplom. Nem csak azért, mert méltó hátterét adja a feldíszített főtérnek, az adventi vásárnak, helyszíne az ünnepi vasárnapokon a városi közös gyertyagyújtásnak is, és több saját kiemelt alkalma is lesz a karácsony előtti időszakban a gyülekezetnek.
Lévay József születésének 199. évfordulója alkalmából ünnepi istentisztelet tartottak a Sajószentpéteri Református Nagytemplomban, ezt követően az emlékező közösség megkoszorúzta az író lakhelyét és végül egy műsorral zárult az ünnepség. A műsort, mint minden évben a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon első éves tanulói adták elő.
Mosószert, tartós élelmiszert, édességet, és pénzt is gyűjtenek az Adna.Zsoltár.hu önkéntesei szokásos adventi adománygyűjtésük keretében. A mosószereket és öblítőket egy erdélyi óvodába viszik, a tartós élelmiszert az egyre fogyatkozó kóbori reformátusoknak szánják.
A Vésztői Református Egyházközség a beruházásra 150 millió forintot meghaladó kormányzati támogatást nyert el. A fejlesztés hatalmas előrelépést jelent a 400-500 lelkes település életében.
A Reformátusok Szatmárért Egyesület idén is megszervezi hagyományos jótékonysági húsosztását Papos településen november 29-én. Az alkalom 13 órakor kezdődik a református templomban ahol a szervezők és a résztvevők istentiszteleten adnak hálát azért, hogy elérkezett az advent ideje és azért is, mert a rászoruló családoknak tudnak segíteni ezzel a húsosztással.
Angol nyelven hallgattak előadásokat a közelmúltban a gyerekek az ibrányi református iskolában, ahol úgynevezett „Amerika nap”-ot tartottak az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége munkatársainak közreműködésével. Itt tehát az angol került előtérbe, de németet és olaszt is tanulhatnak ebben az intézményben a diákok. Van Arany János Tehetséggondozó Program és a református értékek szerinti nevelés már óvodás korban megkezdődhet. Vass László református lelkipásztorral beszélgetünk minderről.
Hálaadó alkalmon emlékeztek meg vasárnap a Debrecen- Szabadságtelepi Református Egyházközségben 2 évvel ezelőtt leégett templomuk felújításáról. Az épületben 2022 novemberében egy elektromos hiba miatt keletkezett tűz, amely 50 millió forintos kárt okozott. Az újjáépítés tavaly januárban befejeződött, azóta az orgonát is felújították. Az ünnepi alkalmon Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.