Idén már valószínűleg el fogjuk érni a 2019-es szintet – már, ami a használtautó eladások számát illeti. A szakember szerint, 2020-ban 15 százalékkal csökkent az eladások száma az előző évhez képest, de a várakozások szerint az idei már visszaáll a korábbi, körülbelüli 800 ezres szintre. Mennyiben befolyásolja az alkatrészhiány az új- valamint a használtautók piacát és milyenek a kilátások? – többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a következő percekben.
Állattartók, vadgazdálkodók, természetvédelmi szakemberek, érintett szakmai szervezetek tanácskoztak Füzéren arról, hogy milyen eszközökkel lehet minél harmonikusabban együtt élni a Magyarországon újra megjelent farkasokkal
A tanácskozáson elhangzott: a gazdálkodók állatállományait egyre gyakrabban éri farkastámadás. A kártalanítás nehézkes, ritkán jár megnyugtató eredménnyel és a védekezés jelenlegi módszerei is legtöbb esetben csődöt mondanak. Ezekre próbálnak közösen megoldást keresni.
Különleges installációt állítottak fel a fogyatékos emberek világnapja alkalmából Miskolcon. A segédeszközökből épült közel 4 méteres egyedi installációt – egy különleges karácsonyfát – a Szimbiózis Alapítvány és a Miskolci Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely közösen, a Miskolci Egyetem Gyógypedagógiai Tanszékének közreműködésével hozták létre, és állították fel a miskolci Városház téren.
A fiatal tiszteletes a pozitív várakozás és a „MOST” megélésére hívja fel a figyelmet
Pál Apostol Korintusiaknak írt második leveléből vett igével indítja adventi üzenetét Bogáti Attila a Debreceni Református Egyetemi gyülekezet lelkipásztora. A fiatal tiszteletes a pozitív várakozás és a „MOST” megélésére hívja fel a figyelmet, arra, hogy az ünnep nem csak külsőségeiben legyen jelen az életünkben.
Akinek nincs védettségije, csak egy kijelölt pontig léphet majd be az oktatási intézmények területére
Szükség is van a védelemre, hisz egyre nagyobb számban jelenik meg a betegség az iskolákban is. Ez nehezíti az oktatás menetét, hisz van ahol több pedagógus is hiányzik, akiket nehéz pótolni.- monda el rádiónknakMolnár Zoltán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pedagógus szakszervezet elnöke. Hangsúlyozta azt is, hogy fontos az oltás beadatása is, bár ebben a formában nem értenek egyet az oltási szabályozásokkal.
Egyre többen vásárolnak bibliai, egyházi, vallási tematikájú játékokat
Az elmúlt években egyre népszerűbb lett a társasjátékozás. A trend elérte a keresztyén társasjátékokat is, és egyre többen vásárolnak bibliai, egyházi, vallási tematikájú játékokat. A Parakletos Könyvesház a rendszerváltás óta készít saját játékokat, kezdetben egyszerűbbeket, például memóriajátékokat, de mára a komplexebb, szépen kidolgozott családi társasjáték is megtalálhatóak a kínálatukban. Damásdi Dénesné Judit kiadóvezető azt mondja: a játék misszió is lehet, amely hatással van a játékosokra.
A Tündérkör Alapítvány adománygyűjtő akciót szervez december 4-én délután 2 órától este 10 óráig Debrecenben az Árpád téri református templomban
A Tündérkör Alapítvány „Tündérek temploma” elnevezéssel szervez adománygyűjtő akciót december 4-én délután 2 órától este 10 óráig a debreceni Árpád téri református templomban.
Az év végi ünnepek közeledtével egyre több zsebtolvaj és jóhiszeműnek nem mondható ál-adománygyűjtő lép akcióba
Mindezeket egy kis odafigyeléssel, körültekintő vásárlással ki lehet kerülni és meg lehet akadályozni, hogy megkárosítsák az embereket - hangsúlyozta Dr. Kovács Attila a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője.
Folyamatosan érkeznek az adóhivatalhoz a visszadó nyilatkozatok. A nyomtatványt annak a szülőnek kell kitölteni, aki családi kedvezményre jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja kézhez
Aki nem adja be az adatokat közlő nyilatkozatot december 31 –ig, az adóbevallásban veheti majd igénybe az szja visszatérítést. Az adóhivatal honlapján megjelent egy videó, ami segítséget nyújt az érintetteknek a visszadó nyilatkozat kitöltéséhez - mondta rádiónknak Galuskáné Mecser Anna Rita, a NAV borsod megyei igazgatósága miskolci központjának kommunikációs referense.
A segélyszervezetnél igyekeznek minél több adományt összegyűjteni, hogy még a karácsonyi időszak előtt segíteni tudjanak a rászoruló családoknak
Elsősorban tartós élelmiszereket, játékokat várnak az segítő szándékú emberektől, de pénzadományt is szívesen elfogadnak. A Karácsonyi Szeretet kampány keretében a januári időszakra gondolva szeretnének félretenni az adományokból, hogy év elején is segítő kezet nyújthassanak a rászorulóknak.