A Debreceni Református Kollégium adott otthont a második Nemzeti Vallásturizmus Fórumnak. A két napos rendezvényen a terület egyházi és szakmai képviselői vitatták meg, miként mutathatják be a legjobban a legtöbb embernek a különböző felekezetek gazdag értékeit. A találkozó házigazdája a Magyarországi Református Egyház, azon belül is a Tiszántúli Református Egyházkerület, az egyik fő szervező pedig a 2021-ben megalakult Nemzeti Vallásturizmus Tanács volt.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összes vármegyei igazgatósága téli üzemmódban működik november 10-től
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye útjait összesen 53 nehéz tehergépjárműről tudják szórni, illetve ha szükséges 8 hómarót is be tudnak vetni az utakon. Ez Polgár Tamás üzemeltetési és fenntartási osztályvezető szerint azt jelenti, hogy egy-egy gépük 40-50 kilométeres szakasz megtisztítását tudja elvégezni. A téli előkészületek során megtartották a gépszemlét, folytatják az utak kátyúzását, valamint a hóvédművek kihelyezését is. A részletekről Polgár Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei igazgatóság üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője számolt be rádiónknak.
Példaértékű összefogás eredményeként kétmillió forintot adományoztak a súlyos betegséggel küzdő 13 éves Morák Ildikó és a 7 esztendős Nagy Ella Zita gyógykezelésének támogatására Mezőcsáton.
Feszült figyelemmel hallgatták Páll Gabriella előadását a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium kollégistái azon az estén, amikor az iskolai bántalmazásról volt szó. Figyeltek, hiszen róluk volt szó, a korosztályukban mindennapjaik részévé vált különböző szinteken zajló bántalmazásról.
Párnák, takarók, táskák és még sorolhatnánk a kiállított tárgyakat, melyeket a foltvarrók hoztak létre és mutatnak meg a nagyközönségnek. A csoportosulás, mint kiderült nemcsak református, hanem görög és római katolikus híveket is vonz.
A nagycsoportos óvodás gyermekek szüleinek hamarosan dönteniük kell arról, melyik általános iskolát válasszák, hiszen áprilisban szervezik az oktatási intézmények a leendő elsősök beíratását. A nagyobb városokban van választék bőven, minden iskolának megvan a saját specialitása.
Négy habilitált és három phd doktort fogad doktorai közé a Magyar Tudomány Napjához kapcsolódva a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, amely nemzetközi és ökumenikus tekintetben is ismert és elismert Doktori Iskolával rendelkezik. A négy éves képzést már nem csak református, hanem például görög katolikus vagy unitárius felekezetű hallgató is elvégezte, és vannak hallgatói a Doktori iskolának Kárpátaljáról, Erdélyből vagy olykor távolabbi országokból is.
Hálaadó istentiszteletet tartott a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány és az Agrárminisztérium. Az idei volt az ötödik hálaadó nap; ezúttal Egerben köszöntötte az ünneplőket Nagy István agrárminiszter, Isten Igéjét pedig Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdette.
Ember Sándor a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség főgondnoka 25 éve igazgatója a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolának
Noha gyermekkorában nem részesült vallásos neveltetésben, kíváncsisága, érdeklődése hamar a nagyszülői házban lelt Biblia és az abban olvasott mondatok felé fordult.