Az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának már jól ismert „Látni és látszani” kampánya, október 18-án kezdődött és december 3-ig tart
A közlekedésbiztonsági akció során felhívják az autósok a kerékpárosok és a gyalogosok figyelmét az ősszel megváltozott útviszonyokra, időjárási körülményekre.
A Reformáció megértéséhez a történelmi események ismerete rendkívül fontos. Püski Lajos a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, a Debrecen-Nagyerdei Gyülekezet lelkipásztora szerint a reformáció a mai református egyház, és leginkább az emberek számára tartalmaz üzenetet.
Több új bölcsőde is épül a Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezeteiben Vásárosnaménytól Szentesig. Csak Debrecenben 4 ilyen új református intézmény fogadja majd a legkisebbeket.
Az évforduló alkalmából kerekasztal beszélgetésen idézték fel a kezdeteket és a mostani történéseket a Tiszáninneni Református Egyházkerület székházának nagytermében. Az ünnepségen ezt követően bemutatták a jubileumi számot és Viola Judit legújabb könyvét.
Az évfordulóra tervezett ünnepi rendezvénysorozat emlékzsinattal kezdődik, amelyet október 29-én tartanak a beregszászi református templomban. Az alkalmon hálát adnak az elmúlt 100 évért, megemlékeznek a Kárpátaljai Református Egyházkerület első püspökéről, Bertók Béláról.
Reformációi ünnepséget tart október 29-én, most vasárnap 16 órától a Tiszántúli Református Egyházkerület a Debreceni Egyetemi Református Templomban. Az érdeklődőket színvonalas zenei műsorral és igei gondolatokkal, reformációs üzenetekkel várják. Ez az alkalom is illeszkedik az eddigi, szélesebb közönséget célzó programokhoz.
Trianon következményeképp jött lére Szegeden a Petőfitelepi Református Gyülekezet, amely fennállásának 75. évfordulóját ünnepeli. Az elmúlt években a templomuk, annak kertje és a parókia is megújult - mindezekért adtak hálát a közelmúltban. Az alkalmon Fekete Károly, tiszántúli püspök a szegedi reformátusok egységének fontosságáról is beszélt.
Most még van, de eljöhet az az idő, amikor harc lesz érte a Földön
Klímaváltozás, aszály, harc az ivóvízért. Jelenleg 2,1 milliárd ember nem jut hozzá biztonságos ivóvízhez otthonában. A nem megfelelő ivóvíz pedig percenként három gyermek haláláért felelős. Az UNICEF és a WHO Közös Monitorozó Programjának 2014-es jelentése szerint, a szubszaharai Afrikában a legalacsonyabb a vízhez való hozzáférés aránya.
Megjelent az Európa Rádió új, telefonos alkalmazása, ami a Tiszáninneni és a Tiszántúli Egyházkerület gondozásában készült el. A telefonos applikáció Android és IOS rendszeren is fut és bárki számára ingyen letölthető.