Ma értük el a Túlfogyasztás napját
- címlap
- /
- Ma értük el a Túlfogyasztás napját
Ma értük el a Túlfogyasztás napját - ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek. Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint nyolc hónap alatt a Föld erőforrásait globálisan annyira kimerítettük, amennyit egy évre elegendő. Ahhoz, hogy a jelenlegi életünket fenntartsuk, 1,6 Földre lenne szükségünk. Földünk erőforrásai végesek, és 1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat. Az ökológusok szerint a fogyasztásunk felét az élelmiszertermelés adja, de sokat számítanak a közlekedésre és az energiatermelésre fordított erőforrások, valamint az is, hogy mennyire védjük meg a természetes élőhelyeket. Ha az emberiség felhagyna a szénalapú energiagazdasággal, az 93 nappal késleltetné a túlfogyasztás napját.