A várakozásokat minden tekintetben felülmúló sikerrel zárult a Wáberer Alapítvány akciója a „Tiszta Zemplénért” – értékelte a háromhutai kastélyszállóban megrendezett díjátadó ünnepségen Wáberer György, az alapítvány alapítója.
Miskolcról is várják a jelentkezőket a NAV munkatársai
Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol az adóhatóság. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái 2022. május 4-éig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra.
Interjú Ivánné Nagy Erzsébet Bernadettel, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatónőjével
Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett 2020 óta a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának igazgatónője. Nehéz, járvánnyal terhelt időszakban került a nagy múltú oktatási intézmény élére.
Vendégünk Görcsös Éva az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon vezetője
Hogyan lehet 170 fogyatékkal élő embernek elmagyarázni, hogy világjárvány van, és fel kell borítani az évek, évtizedek óta megszokott életüket? Ki segít a munkatársaknak, ki támogatja ebben a helyzetben az intézményvezetőt? A járvány után pedig hogy lehet visszatérni a korábbi normákhoz? A covid két éve után, a következő percekben ezekre a kérdésekre keressük a választ vendégünkkel, Görcsös Évával, az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon vezetőjével.
Szimbolikus akcióval folytatta az ukrajnai háború áldozatait, menekültjeit segítő munkáját a Magyar Református Szeretetszolgálat. Ezúttal 11 tonnányi vetőmagot vittek Kárpátaljára, saját beszerzésből és holland támogatásból összesen 38 millió forint értékben.
A repülők nagy része Maklárra költözik, míg a legöregebb 65 éves gép Hajdúszoboszlóra repül az utolsó nap. A vitorlázó gépeket még tárolhatják egy darabig a hangárban, de idővel az is elbontásra kerül.
Kihelyezték az első használt sütőolajgyűjtő tartályokat a városban
A program célja, hogy a használt, fáradt olaj ne a lefolyóba kerüljön, hanem a szelektív gyűjtőedényekbe. A most kihelyezett tartályokba PET palackban vagy befőttes üvegben lehet majd elhelyezni a fáradt olajat.
A beruházó, a kivitelező, a tervező és Miskolc városa közötti példaértékű együttműködés eredményeképpen nagy figyelmet kap a kerékpáros közlekedés támogatása a projektben is
A látványtervek már el is készültek és egy elegáns karcsú csövekből összeállított függesztett híd fog épülni. A híd építése során felhasználják a Kisfaludy utcai régi közúti híd alépítményeit is. A kivitelezés idén szeptemberben kezdődhet meg és jövőre gördülhetnek rá a kerékpárosok.
A feltámadásba vetett hit életünket alakító hatására napjainkban különösen szükség van. Jézus Krisztus értünk vállalta a kereszthalált, a megváltástörténet rólunk, emberekről és az életről szól. Erről beszélt húsvéti üzenetében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
Április 18-tól reggel 7 és 9, valamint délután 3 és 5 óra között kifejezetten helyi témákat hallhatnak a nyíregyházi és a térségben élő hallgatóink, az FM 100,5MHz frekvencián
„A rádiót érintő ügyekben - érintettségünk okán tanúsítsunk nagyfokú mérsékletet, és csak a fontos hírek lényeges elemeit helyezzük el híradásinkban. A hallgatókat rendszerint zavarja ha visszaélünk helyzetünkkel és magunkról beszélünk, főképp, ha panaszainkat mondjuk el.” – az alábbi gondolatokat Bedő Iván Hírkönyv című tankönyvéből idéztük.