A nyíregyházi Valkóczy Éva ukrán-orosz-angol tolmácsként Beregsurányban és Vásárosnaményban az Ideiglenes Menekült központban segíti a hivatalos szervek, a karitatív szervezetek tevékenységét. Munkájára nagy szükség van, hiszen a menekültek többsége csak anyanyelvén tud kommunikálni.

A négy magyarországi református püspök Kárpátaljára utazott március 4-én

A Magyar Református Szeretetszolgálat újabb helyszínen segíti a menekülteket. Az eddigi 8 ellátási ponton túl már a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is jelen vannak a munkatársak. Az Orosz-Ukrán háború kitörése óta az MRSZ több tízezer hazánkban menedéket keresőnek tudott támogatást nyújtani.

Folyamatosan érkeznek Ukrajnából a háború elől menekülő emberek hazánkba, az elszállásolásukat és ellátásukat sokan segítik.
A fő szerepet a segélyszervezetek vállalják, de a jótékonysági civil szervezetek és a magánszemélyek is kiveszik a részüket a munkából. Miskolciak is gyűjtenek, adományoznak, és eljuttatják a segítséget oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Információs térkép az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére
A miskolci információk a leírásban található hírforrásból származnak. A térkép információit önkéntesek adják és szerkesztik a legnagyobb jóindulattal, ezért jelölik meg a hír forrását. A térkép szerkesztése folyamatos. Űrlap kitöltésével Te is küldhetsz információt.

A horvátországi református püspök Beregszászban bátorította a kárpátaljai magyarokat

Debrecen önkormányzata tartós élelmiszerekkel, higiénés felszerelésekkel, elektronikai eszközökkel, tömlőkkel, szivattyúkkal, víztartályokkal segít Beregszásznak és Ungvárnak. De minden kérésre figyelnek a folyamatosan változó helyzetben. Debrecen készül a menekültek fogadására is. Az ukrajnai és kárpátaljai menekültek ellátását helyi összefogással oldják meg.

Beszélgetés Dr. Fekete Károly püspökkel
Az Ukrajnában kialakult háborús helyzetre elsőkként reagáltak a református közösségek: azonnali segítséget nyújtottak és nyújtanak azóta is a határon a menekülteknek.

Debrecen legrégebbi temploma a Kistemplom, de sokan csak Csonkatemplomként emlegetik
Egy 2016-ban indult turisztikai pályázatnak köszönhetően teljesen megújult kívül-belül a templom. A pályázat része a turisztikai fejlesztés is, így a torony is láthatóvá vált, valamint májusra elkészül a múzeumi rész is.

A hétvégi, Mága Zoltán jótékonysági koncertjének bevételét, a vasárnapi perselyadományokat is a háború áldozatainak megsegítésére fordította
A gyülekezet Segélyalapot hozott létre és közös imádságot is szervezett a debrecenieknek. Az alkalmon a Debreceni református Hittudományi Egyetem hallgatói is részt vettek.




KREWEB
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt