A jubileumi évet máris elindították és folyamatosan színes programokkal ünneplik
2023-ban, egész pontosan május elsején ünnepelheti fennállásának 65. évfordulóját a Debreceni Állatkert. A jubileumi évet azonban máris elindították és folyamatosan színes programokkal ünneplik. Annak idején, a fővárosi után vidéken elsőként nyitotta meg kapuit az intézmény, mindössze 20-30 fajjal.

A Miskolc Alsóvárosi Református Egyházközségben is megtartották az ökumenikus imahetet. A szomszédos római katolikus gyülekezettel a Szent István római katolikus templomban tartották az imahét indító alkalmat, a zárást pedig a Miskolc-Alsóvárosi református templomban.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség évek óta szervez kulturális eseményeket, ugyanis fontosnak tartják, hogy a múltjukat, hagyományaikat mind a Debrecenben élők, mind a turisták megismerhessék.

„Isten kegyelme akkor mutatkozik meg, amikor elfogynak az emberi lehetőségek” – vallja Pásztor Dániel püspök.
A Tiszáninneni Református Egyházkerületet is új kihívások elé állították az orosz-ukrán háború gazdasági következményei. Elsődleges feladattá vált a parókiák megemelkedett rezsiköltségének kifizetése, az intézmények stabil működésének biztosítása és a már elkezdett építőipari beruházások befejezése. „Miközben a hullámzó tengert látjuk magunk előtt és félünk, hogy a habok minket is elnyelnek, fontos észrevennünk a hálaadásra érdemes dolgokat is az életünkben” – hangsúlyozta a református püspök.

Idén szeptember 1-9. között rendezik meg Miskolcon a nagy népszerűségnek örvendő programot
Az alkotóknak nagyjátékfilm kategóriában május 31-ig, kisjátékfilm kategóriában április 30-ig, a pályakezdő filmeseknek szóló CineNewWave kategóriában pedig június 30-ig lehet nevezni. Csak olyan alkotásokkal lehet pályázni, amelyek 2021-ben vagy később készültek, és korábban még nem mutatták be azokat Magyarországon.

A nyíregyházi történelmi egyházak is csatlakoztak az évente megrendezett eseményhez. Minden este 6 órától más-más templomban, más-más lelkipásztor, illetve pap hirdet igét. Az Ökumenikus Imahetet 50 évvel ezelőtt azért hirdették meg, hogy a különböző keresztyén felekezetek egymáshoz közelítsenek.

200 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt Kölcsey Ferenc
A nemzeti imádság végső változatának születését 1989 óta hazánkban a Magyar Kultúra Napjaként ünnepeljük. Idén Debrecenben is gazdag programkínálattal emlékeznek a kerek évfordulóra, a rendezvénysorozatból minden kulturális intézmény kiveszi a részét.

A Máv felhívja a figyelmét is a vasúti üzemit terület veszélyeire
Az év elején máris halálos kimenetelű baleset történt, aminek során fiatalok megközelítették a felsővezetéket. A MÁV kéri a miskolci szülőket és pedagógusokat, hogy segítsenek a gyermekeknek elmagyarázni azt a tényt miszerint tilos vasúti üzemi területre nem vasutas dolgozónak belépni.

Müller Cecília országos tisztifőorvos január 12-én jelentette be, hogy járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések Magyarországon.

Ennek egyik legmarkánsabb példája a területalapú támogatások átszervezése
Rácz Imrével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szabolcs megyei elnökével beszélgettünk.




Alt
Alt
Alt
KREWEB
Alt
Alt
Alt
Alt