Karácsonykor a figyelem Jézus Krisztus születésének helyére irányul
Bethlehem azonban nem egy zsákutca, nem egy végállomás, hanem egy stratégiai helye az Isten szeretetének, amit jó megélni, jó átélni. A karácsony lényege az, hogy ahogyan az Isten szereti a világot - fogalmazott rádiónknak Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese.

Új lelkipásztor vezeti a Sátoraljaújhelyi Református Gyülekezetet. Dezső Attila és szintén lelkipásztor felesége Ricsei szolgálatuk után érkeztek az újhelyi közösség pásztorolására. A következő beszélgetésben megismerhetik az újonnan érkezett lelkipásztor életét, gyermekkorát, tanulmányai, elhívását.

Papp Kornélt, a Zsinati Oktatási Iroda korábbi vezetőjét választotta új elnökének az Országos Református Tanár Egyesület
Papp Kornél számos feladatot lát maga előtt: rövidtávon több száz új tagot szeretne bevonni az egyesületbe, erősíteni a református pedagógusok érdekképviseletét, ezt kiterjesztenék a hittanoktatókra is, és új elemként a tanárok mellett kifejezetten a református iskolák intézményi szintű érdekképviseletét is felvállalná az Országos Református Tanár Egyesület.

„Semmihez sem fogható csoda történik karácsonykor a világon: Isten emberré lesz, hogy újjáteremtsen és megszabadítson bennünket” – mondja Pásztor Dániel
A tiszáninneni református püspök szerint az ünnep a nagy találkozás lehetősége, és miként a napkeleti bölcsek sok akadályt legyőzve, hosszú utat jártak be, hogy eljussanak a Megváltóhoz, úgy nekünk is mindent meg kell tennünk azért, hogy létrejöjjön ez a találkozás.

Advent minden keresztény közös ünnepe, a Krisztusra várás időszaka
Az Úr eljövetelének örvendezhetünk, de be tudja-e tölteni lelkünket az ujjongás egy olyan nehéz időszakban, amikor újabb és újabb próbatételek, drámai események terhelik az emberek mindennapjait? Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze erre a kérdésre is keresi a választ.

Nagy összefogással több, mint ötmillió forint gyűlt össze azon az adománygyűjtő akción, amit az Európa Rádió miskolci stúdiójának műszaki vezetője, Ferenci Gábor kezdeményezett. Jótékony fekvőtámasz-kihívást teljesített Gábor, amit az Ultras Diósgyőr kezdeményezésére a DVTK is felkarolt, így közösen indítottak gyűjtést a B.-A.-Z. megyei Kórház Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályának.

A kivitelezési munkák még 2020 tavaszán kezdődtek, a projekt 15 milliárd forintból valósult meg
A háromágú híd kiváltja a korábbi szintbeli vasúti kereszteződést. A beruházás során több forgalomsegítő fejlesztés valósult, illetve valósul meg, ilyen a turbó körforgalom, amelyet már birtokba is vehettek az autósok, valamint a kerékpáros híd, amelyet 2023 tavaszán adnak át a forgalomnak.

Az akkor pár száz fős gyülekezet 8 hónap alatt építtette fel templomát, még a város szélén található telken. A többségében evangélikusok lakta településen kicsiny gyülekezetnek számít, a ma több mint 300 egyházfenttartói járadékot fizető egyházközség, ám összetartó és erős.

A Tiszántúli Református Egyházkerület „Orando et Laborando - Imádkozva és dolgozva” című nagyszabású turisztikai pályázati programja 2017-ben indult és most a végéhez ér
A másfél milliárd forintos uniós támogatást nyert beruházás sorozat keretében 6 református templom újult meg: a szatmárcsekei, a vértesi, a kismarjai, és Debrecenben a Kistemplom, a Kossuth utcai Verestemplom, valamint az Egyetemi templom. Utóbbiban most készültek el a munkálatok és ünnepélyes keretek között adták vissza a gyülekezetnek, az egyetem közösségének és a városnak.

Készítsünk képernyőfotót, nézzünk utána a weboldalnak, olvassuk el az általános szerződési feltételeket – ezeket javasolja a szakember, mielőtt olyan webáruházból rendelünk amit nem ismerünk. Görömbeiné Dr. Balmaz Katalinnal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Békéltető Testület elnökével beszélgettünk arról hogy mire érdemes odafigyelni internetes vásárláskor.




Alt
Alt
KREWEB
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt