XVI. Benedek pápa emberivé tette a pápaságot azzal, hogy lemondott - mondja a december 31-én elhunyt egykori pápáról Máté-Tóth András valláskutató, az MTA doktora.

A Szólj be a papnak!” - rendezvénysorozat 5 éves volt 2022-ben. A reformáció 500 éves jubileumával egy időben indult és az az elképzelés mozgatta. mely szerint az egyházi témák, a hit nagy kérdései kivesztek a hétköznapi életből.

A karbantartás mellett január 20-22. között lesznek a szárazlábas túrák, amikor az érdeklődők idegenvezető kíséretében járhatják be a fürdő barlangrendszerét és a víz nélküli medencéket.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, annak 11 tagegyháza és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén is megrendezi az Ökumenikus Imahetet január 15-e és 22-e között.

2022 év végén már megjelent a 2023-as Bibliaolvasó kalauz
A vezérfonal több mint 100 éve álla hívő emberek rendelkezésére. Ma már nem csak nyomtatott formában, hanem online is elérhető, de így is több mint 40 ezer nyomtatott példány fogy el a kis könyvből, amelyből jut határon túlra is. A Bibliaolvasó kalauz történetéről Pecsuk Ottót, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkárát, a kalauz szerkesztőjét kérdeztük.

A békesség a legtöbb és a legfontosabb, amit az új esztendőre kívánhatunk. Béke a világban és önmagunkban, amiért mindenkinek tennie kell. Ez illeszkedik a református hitvalláshoz, ahogy az a mindennapi köszöntésben is elhangzik: „Áldást, békességet!”- Erről beszélt 2023-ra megfogalmazott újévi üzenetében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Az előttünk álló anyagi nehézségek idején lelkileg is erősíteni kell magunkat, és támogatunk kell egymást, hogy átvészelhessük a nehézségeket - mondja Molnár János tiszántúli főgondnok, a zsinat presbiteri elnöke. Személyes életére nézve szeretné, ha még többet tudna figyelni Istenre. Molnár János újévi gondolatait hallják.

Most pedig, ha már szilveszter van, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek, hogy bármennyire is komoly műsort készítünk nap mint nap itt az Európa Rádióban, azért mi is szoktunk nevetni, hibázni, és igazán ideális, ha a hibáinkon nevetni is tudunk. Jöjjön 2022 bakijinak összeállítása...

Molnár Norbert a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkipásztorának óévbúcsúztató áhítata
Elgondolkodva a múlton és a jövő lehetőségein egy ilyen nehéz év után eszünkbe juthat, nem naivitás-e bármi jót remélni a közeljövőben. Ha racionálisan gondolkodunk, akkor valóban nem sok jóra számíthatunk, de a hívő ember szívében van reménység. Ez az alapgondolata Molnár Norbert lelkipásztor óévet búcsúztató és újévet váró áhítatának.

Az ünnepi készülődés, a téli útviszonyok és a hideg időjárás mind előidézhetnek olyan közúti vagy háztartási baleseteket, amikor létfontosságú, hogy időben érkezzen a szakszerű segítség.




KREWEB
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt