Biblia-kör létrehozásán dolgozik a vámosszabadi és a balassagyarmati menekülttáborban élő afgán menekültek között Dobos Ágoston békésszentandrási református lelkész, menekült missziós munkatárs.

Ebből az alkalomból különleges nyílt nappal várta a gyermekeket a Miskolci Állatkórház
A már hagyományosnak számító programon a kicsik és nagyok megismerkedhettek az állatorvosi szakma rejtelmeivel. Találkoztak Olivérrel, a patika macskájával, akit orvosi segítséggel meg is vizsgáltak. Két kutya is segített a gyermekek állatszeretetre nevelésében, de a legnagyobb meglepetést a gyermekeknek a miskolci állatkert tatuja okozta.

Az eucharisztia és a vizuális kultúra kapcsolatának különböző kérdésköreit járta végig a rendezvény az idén alakult Interfilm Magyarország Egyesület szervezésében

Mátészalkán az óvodában is közösséget építenek
A Mátészalka Kertvárosi Református Egyházközösség Presbitériuma október 5-én szalagátvágással egybekötött ünnepséget tartott, amelyen hálát adtak Istennek a Csemetekert Református Óvoda indulásáért, az eddig megélt csodákért. A részletekről Nagy György református lelkész nyilatkozott.

Az adományt új kisbusz vásárlására fordítják
Adománygyűjtést indítottak a Diósgyőri Szervezett Szurkolói Csoportok és a Diósgyőr Szurkolók Közössége, hogy segítsék a Szimbiózis Alapítvány Támogató Szolgálatát. Október 10-én éjfélig várják a felajánlásokat.

A vártnál is nagyobb támogatás, több mint 2,3 millió forint gyűlt össze a súlyosan látássérült Takács Anna tanulmányainak segítésére
A vártnál is nagyobb támogatottság és részvétel mellett zajlott szeptember 22-én a „Jótékonysági futás Annáért” elnevezésű adománygyűjtő esemény Miskolc belvárosában. Az összegyűlt több mint kétmillió forintot jelképesen sajtótájékoztatón adták át a családnak.

Az időben kezelt melldaganat eredményesen gyógyítható
Az októbert rózsaszín hónapként is emlegetik, hiszen ilyen színű szalagocska jelzi a mellrák elleni küzdelmet, mely ebben az időszakban kiemelt figyelmet kap. A szakemberek a szűrővizsgálatok fontossága mellett kiemelik a rendszeres önvizsgálatot és bármilyen gyanús jel esetén az azonnal történő orvoshoz fordulás jelentőségét. Az időben kezelt melldaganat ugyanis eredményesen gyógyítható.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztorát ünnepélyes keretek között iktatták be október 3-án
Beszterczey András a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora ünnepélyes beiktatása október első vasárnapján volt. Az alkalmon igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a beiktatás szolgálatát Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese végezte.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében nyerte el mai szépségét
A beruházás összesen több mint 3,1 milliárd forintból, 2018 és 2021 között zajlott le. Az összeg részben európai uniós, részben pedig hazai forrásból származott – hangzott el a vasárnapi megnyitón. Glázer Tamás a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: társaságuk a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram gyakorlati végrehajtójaként úgy igyekszik értékőrző és értékközvetítő munkát végezni, hogy közben a versenyképességet is szem előtt tartja.

A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma minden évben kiírja a pályázatot, idén összesen 12 közösség jelentkezett
Idén összesen 12 közösség jelentkezett, ebből kettő a Tiszántúli Református Egyházkerületből. A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma minden évben kiírja a pályázatot, amely a teremtett világ védelmét helyezi a középpontba. A csaknem 10 éves mozgalomról Szűcs Boglárkával, az Ökogyülekezeti Mozgalom referensével beszélgettünk.




Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
KREWEB