A mostani témafelvetés: lehetséges e hit az egyházon kívül?
Debrecenben, a Bakelit sörözőben várják az érdeklődőket, akik a történelmi keresztény egyház papjainak, lelkipásztorainak tehetnek fel kérdéseket szeptember 20-án, hétfőn, este 7 órától.
A tehetséggondozást szolgáló támogatással idén 50 diákot tudnak segíteni
5.-től 12. évfolyamig várják a hátrányos helyzetű, de valamely területen kiemelkedő eredményeket felmutató fiatalok jelentkezését, elektronikus úton, akár a határon túli magyar iskolákból is. A pénzügyi támogatást már több éve egy mentorprogram egészíti ki, ami további segítséget ad az ösztöndíjasoknak tehetségük kibontakoztatásához.
Az egyház nem hagyhatja figyelmen kívül a mozgókép művészi, spirituális és társadalmi jelentőségét - vallja az Interfilm Magyarország Egyesület
A tavaly megalakult csoport a hetven éve létező Interfim tagszervezete. Az Interfilm kifejezetten protestáns filmes szervezet, akik keresztyén szempontok szerint értékelik, és gyakran zsűrizik is a filmeket, például a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
Ferenc pápa nyitottsága, szeretete egy pillanat alatt kizökkentette Steinbach József dunántúli református püspököt a feszített protokollból
Steinbach József püspök a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, ebben a tisztségében köszönthette két percben a katolikus egyház vezetőjét Budapesten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje előtti rövid találkozón. A református püspök ajándékot is kapott a pápától. A részletekről Steinbach Józsefet kérdeztük.
Fődíjat nyert az Európa Rádió riportere, Sütő Dávid Pelé filmje a CineFest Roma-Kép filmes pályázatán
A Roma/képmás – Cigány/másképp című pályázat célja az volt, hogy roma és nem roma alkotók egyaránt teret kapjanak arra, hogy sajátos szemszögből mutassák be a cigányság életét, elősegítve ezzel a társadalmi befogadást.
Négy hétig tervezte útját, majd tíz nap alatt csaknem 1200 kilométert megtéve járta végig stoppal Pál apostol missziói útjának helyszíneit Görögországban és Macedóniában Szűcs M. Sándor tiszafüredi vallástanár. Volt, hogy olyan görög vette fel, aki azt mondta, ő is olvassa a Bibliát, de nem is tudta hogy néhány kilométerre lakik egy olyan helytől, ahol Pál is megfordult.
Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társaslapítója, a szervező Természetfilm.hu Egyesület elnöke emlékeztetett rá, hogy már a csütörtöki sárospataki rajt előtti napokban gyűjtötték a hulladékot a folyó szlovákiai szakaszán, ahol mintegy négy tonna hulladék gyűlt össze.
A bezárásközeli, elsorvasztott iskolából egy élettel teli, reménykeltő iskola vált
Összevont osztályokkal működő alsó tagozat, harmincegy gyermekkel – ilyen volt az utolsó állami tanév az őrségi Bajánsenye református iskolájában. Alig fél év alatt a bezárásközeli, elsorvasztott iskolából egy élettel teli, reménykeltő iskola vált, néhány lelkes, elhivatott ember áldozatos munkájának köszönhetően.
A rendőrség kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét
Ennek jegyében idén is folytatódik az „iskolarendőr” program, melynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése és közlekedési ismereteik bővítése.
A Mályi Református Egyházközség közel 40 milliós beruházást egyházmegyei támogatásból, gyülekezeti tagok, magánszemélyek adományából valósitotta meg
Ebből az alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottak szeptember 4-én a felújított református templomban. Az ünnepi alkalmon hálát adtak Mátyás Sándor lelkipásztor 25 éves szolgálatáért.