Az ország talán legismertebb civil környezetvédelmi és szemléletformáló mozgalmának versenyző csapatai a sárospataki-várral szemközti fövenyről kezdték meg vasárnapig tartó útjukat Bodrogkeresztúrig.
Makkai László görögkatolikus áldozópap számos munkát végez. Ő a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon és Roma Szakkollégium igazgatója, a Miskolci Egyetem egyetemi lelkésze és a Miskolci Egyházmegye volt cigánypasztorációs helynöke is.- A legszebb hivatást választottam, és bármilyen feladatot is helyez elém az Isten, én azt a legjobb lelkiismeretem szerint fogom elvégezni. – mondta el rádiónknakMakkai László atya.
Nem csak az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva, de júliushoz képest is nőtt az infláció augusztusban. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 4,9 százalékkal, júliushoz képest 0,3 százalékkal nőttek átlagosan az árak.
A hagyományosan tavaszi alkalmat, mely a koronavírus járvány miatt elmaradt, ezúttal ősszel rendezik
A gyülekezetben 2021 a kihívás éve, így ezen a napon is ezt a témát járják körbe a résztvevőkkel. Oláh Istvánt, a nagytemplomi gyülekezet elnök- lelkipásztorát kérdeztük.
Egy teljesen elektromos meghajtású kisbusszal támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját a miskolci MBM Kft.
A hétfőn átadott jármű nagy segítség lesz a szervezet számára a mindennapokban, hiszen ezzel szállítják majd a sérült gyermekeket az iskolába, valamint az idősotthon lakóit az esetleges orvosi vizsgálatokra. Először Brahó Zsuzsannát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Csoport vezetőjét hallhatják, majd Baloghné Turú Mártát, a miskolci MBM Kft. marketingvezetőjét.
A Nyírségi Református Egyházmegyéhez tartozó intézmények sorát – ettől a tanévtől – újabb két intézmény gyarapítja
Elkezdődött a tanév az egyházi fenntartású nevelési intézményekben is. A Nyírségi Református Egyházmegyéhez tartozó intézmények sorát – ettől a tanévtől – újabb két intézmény gyarapítja. Erről beszélgettünk Dr. Gaál Sándorral, a Nyírségi Református Egyházmegye esperesével.
Református egyházi szolgálata, valamint az idősgondozásban végzett példaértékű munkája elismeréseként
Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, a Magyarországi Református Egyház diakóniai Irodájának korábbi vezetője Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült református egyházi szolgálata, valamint az idősgondozásban végzett példaértékű munkája elismeréseként.
Tanszereket gyűjtöttek a miskolci nagycsaládosok is augusztusban
Idén augusztusban negyedik alkalommal szervezte meg tanszergyűjtési programját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A miskolci nagycsaládosok is részt vettek az akcióban. Miskolcon három hosszú hétvégén keresztül összesen 12 napig tartott a tanszerek gyűjtése, mely augusztus végén zárult. Alsó és felső tagozatos füzetekből gyűlt össze a legtöbb, de nagyon sok toll, ceruza és egyéb felszerelés, eszköz is került a kosarakba. A gyűjtésről Bak Lászlóval a Miskolci Nagycsaládosok Egyesültének elnökével beszélgettünk.
A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. elnyerte a Magyarország Legszebb Birtoka címet
A díjra már több éve a jól működő, korszerűen felszerelt agrárgazdaságokat lehet nevezni. Fontos szempont még a harmonikus, a tájjal összhangban lévő, az ott dolgozóknak és a látogatóknak egyaránt vonzó környezet is. A hortobágyi társaság az „állattenyésztő birtok” kategóriában győzött, majd a rangos szakmai zsűritől átvehették a fődíjat is. Medgyesi Gergelyt, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. vezetőjét kérdeztük.
- ez az egyik célja a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye gondnokának
Vincze Lajost először választották meg az egyházmegye gondokává, valamint zsinati tagnak is, mindkét megbízatását megtiszteltetésnek érzi. Civil munkája során pálinkát főz, de azt mondja, mivel gépesített üzemük van, jól össze tudja hangolni az egyházi teendőivel a munkáját. Ismerjék meg a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye gondnokát, Vincze Lajost.